The Journey Goes on
2020-ban gyökeresen megváltoztak a közlekedési igények, az új trendek pedig begyűrűztek a vállalati mobilitásba is. Ehhez hasonló, gyorsan változó időszakokban nagyon fontos a biztos alapokra és konkrét információkra épített döntéshozatal. Ebben nyújt segítséget az Arval digitális megoldásait tömörítő MyArval platform, ami flotta managerek és járművezetők számára is elérhető, akár mobilon is.
Három jól elkülöníthető, de nagyon is összefüggő trend hoz változást a mobilitásban:
1.) Az alternatív hajtású autók népszerűségének növekedése
2.) Az elektromos mikromobilitási megoldások fellendülése
3.) A koronavírus-járvány mobilitási mixre gyakorolt hatása
Az alternatív hajtás már évek óta egyre keresettebb. A hatótáv növekedése és a töltőhálózat fejlődése révén pedig egyre praktikusabb választás a környezettudatos autóflotta immár a cégek számára is. Ráadásul 2020-ban ez a trend jelentősen felgyorsult. A lezárások idején a lakosok megtapasztalták, hogy milyenek lehetnének a települések tisztább levegővel. Arra is láttunk több példát, hogy a járványra hivatkozva alakították át a városok közlekedését. Brüsszelben több kilométernyi ideiglenes bicikliút vált állandóvá, Milánóban pedig teljes utcákat zártak le az autók elől. A trendek azt mutatják, hogy idővel minden robbanómotoros járművet kitilthatnak a belvárosokból, így a környezettudatos felelősségvállalás és a hosszútávú stratégiai gondolkodás is a zöld mobilitás felé hajtja a cégeket.
Az elmúlt években megjelenő elektromos biciklik és rollerek robbanásszerű gyorsasággal tették a mikromobilitást a közlekedési mix egyik meghatározó elemévé. Ezek a könnyű és megerőltetés nélkül használható új eszközök leginkább a hagyományos „bike and ride” közlekedést színezték újra (amikor az utazó például rollerrel érkezik a közeli vasútállomásra és onnan tömegközlekedéssel utazik tovább). A vírusjárvány miatt azonban itt is egyre nagyobb hangsúly kerül a saját járművekre, hiszen a megosztott eszközökön nem befolyásolhatjuk, hogy kikkel utazunk együtt.
Minden említett tendencia abba az irányba mutat, hogy a szabadidős közlekedés mellett a vállalati mobilitás is gyökeres változás ellőt áll, azaz elindult a céges flottákban a járműmix átalakulása. Az ideális autópark kialakításához azonban nem elég a trendeket ismerni, tökéletesen kell alkalmazkodni egy adott cég sajátos igényeihez is. Szerencsére a digitális megoldások révén rengeteg adat áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy megtaláljuk az optimális flottát.
A MyArval olyan online felület, amelyen ügyfelünk a saját flottájának összes adatához hozzáfér. A rendszer számtalan adminisztratív teendőt gyorsít fel, emellett pedig a flotta teljesítményéről, sőt egyes sofőrök hatékonyságáról is visszajelzést ad. Nyomon követhető például a járművek fogyasztása, a futott kilométerek száma és a kihasználtság is. Mivel ezek az adatok játműtípusra és márkára is szűrhetők, ellenőrizhető az is, hogy a megfelelő típusú járműből elegendő áll-e rendelkezésre.
Vegyünk egy egyszerű példát: egy flotta három pickupból és négy szedán kialakítású járműből áll. A pickupok kihasználtsága kiemelkedően magas, miközben a szedánok közül kettő gyakran használaton kívül pihen. Ezt látva felmerülhet, hogy a vállalati igényeknek a négy pickup és három szedán összeállítású flotta jobban megfelelne. Ugyanakkor könnyen lehet, hogy a pickup magasabb fenntartási költségei vagy nagyobb fogyasztása további szempont lesz a döntéshozatalkor – a környezettudatosságról nem is beszélve.
"A lényeg az, hogy miért kísérletezné ezt ki a saját költségein, amikor a My Arval használatának segítségével könnyen megállapítható, hogy hasonló típusú cégek hasonló problémáira korábban milyen flotta mixek váltak be igazán. Ez talán a legnagyobb előny, amit az Arval globális szakértelme, és a világszerte közel 1,3 millió kezelt gépjárműből származó tapasztalat jelent."
Ráadásul a MyArval a felelősségteljes gondolkodást is elősegíti, hiszen egyes járművek, illetve a teljes flotta károsanyagkibocsátása is követhető a rendszerben. Ennek megfelelően, ha egy vállalkozásnak célja, hogy minimalizálja ökológiai lábnyomát, az ehhez szükséges adatok is rendelkezésükre állnak.
A flottamanager szakemberek által használt My Arval rendszer mellett a járműveket használó sofőrök is hozzáférést kapnak egy egyszerűsített verzióhoz, amelyen az általuk használt jármű minden adata elérhető a hozzátartozó dokumentációval, ráadásul saját hatékonyságukról is visszajelzést kapnak.
Azonban az adat önmagában még nem elég ahhoz, hogy valaki megalapozott döntést hozzon egy járműpark összetételével kapcsolatban. Az Arval Magyarország nemzetközi hátterének és saját jövőkutató csoportjának köszönhetően kollégáink otthonosan mozognak a rengeteg információ értelmezésében. A végeredmény pedig az, hogy iparági ismereteink és digitális megoldásaink révén magabiztos segítséget tudunk nyújtani az optimális flotta kialakításában.